De hiszen mindig is jól csináltad!

Aztán mikor megszületett Dávid, háborítatlanul, ahogyan szerettem volna, akkor egy darabig viszonylag csendes és nyugodt voltam belül. Azáltal, hogy itthon, és teljesen a maga módján folyt le a szülés, valami hihetetlen erő született meg bennem. Éltem én már át hasonlót előzőleg, egy-egy transz állapot folytán, hogy bármire képes vagyok,olyan hihetetlen erőm van. De ez most mégis sokkal maradandóbb volt. Tényleg anya lettem!Nem kampányolok az otthon szülés mellett, mert nem csak így lehet ezt az érzést megkapni. Nekem azonban szükségem volt erre. Régóta vágytam rá, és nem sikerült magam lebeszélni róla. Pedig próbáltam. Sok-sok transzterápián engedtem el, éltem át ezt a vágyamat, de újra és újra visszatért. Majd később, hogy megvolt már bennem ez az igazi anya érzés, még mindig valami sántított. Tudtam, hogy mostmár gyermekeim száma háromra nőtt, mégis magamra, nem tudtam három gyermekes anyaként gondolni. „Hát akkor tegyünk érte valamit!” – mondtam a páromnak, hiszen annyi féle oldástechnikát ismerünk. Így is lett. Megint jobb lett néhány hónapig. Az igazi ok azoban még váratott magára. Mondhatnám, hogy nem is vettem észre. Ám valami dolgozott, készülődött bennem. Egyik reggel úgy ébredtem, hogy tudtam Dávidot még mindig nem fogadtam el magamban. Pedig kívül mindig is ő volt a kedvenc. A kicsi, a legkisebb, mindenki kedvence. Napokig diádoztam magamban. Miért, miért, miért? A válasz jóval később tisztult le. Elfeledkeztem a gyerekről,bizonyítási vágyaim erdejében. Bizonyítani magamnak, anyámnak, a páromnak, a gyerekeimnek. Bizonyítani, hogy jól csinálom, jó anya vagyok. A kicsi meg csak csendben várakozott. Megérkeztem hozzá.Mostmár valóban. Remélem. Bár sosincs vége a változásnak. Mindennap, hacsak egy kicsit sikerül jobban szeretni a másikakat, az nem kevés. Mindnyájan a legjobb tudásunk szerint vagyunk jelen az életünkben. Annyira csináljuk jól, amennyire épp tudjuk. Ha nem tudjuk jobban, annak oka van. Ezen lehet változtani, de bántani magunkat felesleges. Én ezt tettem, csak nem vettem észre. Amikor nem vagyunk elégedettek és bizonyítani akarunk, tulajdonképpen szapuljuk magunkat. Tegyünk érte! De bizonyítani? Kinek? Amikor megszűnik az önbántás, nincs bizonyítási kényszer sem. Béke van önmagunkkal.

Ha a terápiáimról szeretnél többet megtudni:Lélekműhely